A CFR ifik 1:1-es döntetlent játszottak a városi derbin
A mai napon (2014 10. 25.) derby-re került sor Kolozsváron, az A ifik kategóriájában, hiszen a CFR a városi rivális "u" ellen játszott hazai pályán, a CMC stadionban.
A legnagyobb ifik, ha úgy tetszik, a legfontosabb ificsapat, ahonnan a CFR "nagycsapata" folyamatosan várja a beépülő fiatalokat 1:1-es döntetlent ért el a városi rivális ugyanolyan kategóriájú csapata ellen. Bordó-fehér színekben több olyan játékos is pályára lépett, akik már a KVSC első csapatának keretében is megfordultak több-kevesebb sikerrel. A csapatkapitány az a Veres Szilárd volt, aki már az első csapat színeiben is viselhette a csapatkapitányi karszalagot.
A mérkőzés folyamatos hajtást és szívvel-lélelekkel teli játékot hozott.
A mérközés játékképéhez hasonlóan a végeredmény is kiegyensúlyozott volt, pontoztozkodással fejezték be a játékot a felek.
kép forrása: stiridesport.ro
A meccs legnagyobb részében a vendégek vezettek, hiszen korán, már a 8. percben megszerezték a vezetést A. Arman révén.
A válaszra a 65. percig kellett várni, amikor is egyenlítettek a fiatal vasutasok a csapatkapitány, Veres Szilárd révén, aki 11-esből volt eredményes (videó alul).
A CFR kezdőcsapata: Răzvan Began - D. Pîrv, N. Csiki, M. Liscan, C. Marc - M. Kereki, B. Rafa, Veres Szilard (csk), Mircea Coman - Andrei Pop, Paul Cubleşan; edző: Mihai Pop
A "B" jelzésű ifik szintén városi derby-t játszottak, ott 2:2-es döntetlen született.
J.