Végre egy jó hír: igazolhat a CFR!
2015.03.27 14:28
A sorozatos negatív hírek után végre egy pozitívumról is beszélhetünk a CFR kapcsán, hiszen ma a Lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) a klub tudtára adta, hogy felodották az átigazolásokra vonatkozó tiltást, erről a klub hivatolos oldala is beszámolt, így végre valóban elhihetetjük.
A KVSC másodjára is a TAS-hoz fordult, hogy oldja fel az átigazolásokra vonatkozó tiltásokat ideiglenesen, a végső döntés meghozatala előtt, ezúttal a csapat jogi kara sikerrel járt, mert a sportdöntőbíróság ma pozitív válasszal kereste fel a klubot.
A pletykák szerint a csapat színeiben, az edzőtáborban már pályára lépő Andrei Tânc,valamint Plemen Krumov lesznek az első érkezők, ám ezt hivatalosan még egyetlen fél sem erősítette meg.
A pontokkal kapcsolatos végső döntésre még mindig várni kell, ez csak egy megelőző döntés volt, azonban az mindenképp jó jel, ha előzetesen, az átigazolsokkal kapcsolatban a döntőbíróság igazat adott a KVSC-nek.
(J)