Jól játszottunk, kikaptunk

2015.12.02 15:28

 

        Egyértelmű, hogy jó lenne a CFR-nek a play-off-ban, hiszen az egész szezonban azt látjuk, hogy a csapat az első helyeken tanyázó csapatok ellen jól játszik, míg a kiesés ellen küzdők ellen szenved. Nem volt ez másképp tegnap este sem, hiszen a rendkívül jó formában lévő, tabellán 2. helyen álló Pandurii ellen nagyon jól játszott a csapat, rengeteg ziccere volt, az egy másik történik, hogy az ellenfél tele önbizalommal le tudott minket győzni.

 

 

            A gond csak ott van, hogy a jelenlegi helyzet alapján még akkor sem biztos, hogy a legjobb hat között leszünk, ha visszakapjuk a hat pontot (a döntésre a napokban lehet számítani), ellenkező esetben pedig már csak matematikai esélyünk van rá – egy, két botlás után már az sem lesz.

 

            A CFR-t újra láthattuk jól játszani, hiszen azt követően, hogy a Voluntari, Petrolul (a két legrosszabb csapat a bajnokságban) és a Iasi ellen két pontot sikerült összeszedni három vállallhatatlan mérkőzésen, újra topcsapat volt az ellenfél. Láttunk végre szép támadásokat, hatalmas ziccereket a fiúktól – hozzá kell tenni, hogy az ellenfél csapatától is láthattuk mindezt. A két gólt akár a kapusra is foghatnánk, de Mincának voltak azért bravúros védései is, így a vereséget nem feltétlenül kell csak az ő nyakába varnni. Rengeteg hárítanivalója volt mindkét kapusnak, a jobb formában játszó Pandurii pedig jobban kihasználta a rengeteg adódó helyzetet úgy, hogy a helyzetek alapján akár egy 4-4 körüli sokgólos döntetlen is reális lett volna. Annak ellenére is megérdemelt a győzelmük, hogy a végén Cristian pöckölt egy kapufát, valamint Larie bombájánál a forduló védését mutatta be Mingote.

 

 

            Ami a legfájóbb, rém gyengék a védekező középpályásaink, Rosu visszatérésével meg is látszott a szintkülönbség, egyből kapuhoz tudtuk szorítani az ellenfelet. Sajnos ő úgy tűnik megy vissza a kölcsönből télen, úgyhogy ez a poszt továbbra is egy nagy kérdés marad.

 

 

            Van még hat forduló, amelyben több lesz a nehéz meccs, mint a könnyű (Dinamo, Astra, ASA, Craiova), úgyhogy számíthatunk a jó játékra (remélhetőleg a jó eredményekre is). Persze nem ártana a kis csapatok ellen is csinálni végre valamit, hiszen, ha az eddigi formát hozzuk ellenük, készülhetünk az alsóházra. Legközelebb pénteken bizonyíthatunk a Chiajna ellen.

 

J.