Az ellenfelek, akik a sorfalat erősítették a szabadrúgásai során, mint a nyulak úgy próbáltak menekülni a szélrózsa minden irányába, mivel rúgásainak ereje messze földön híres, és eljutott a román labdarugó első osztály minden egyes szegletébe. 

        Habár ereje egy bikáéhoz hasonlítható, a pályán mindig nyugodt és szerény maradt. Könyökkel való kiütéseitől még a vitéz bukaresti játékosok is rettegnek, amint ahogy a bibliai Sámsonnak a hajában, neki a könyökében volt az ereje. Szerintem mindenki rájött, hogy csapatunk egyik legkiemelkedőbb ex-játékosáról van szó, aki nem más, mint Gabi Mureşan.

( Az interjú 2012-ben készült, és a „Ziua de Cluj” online napilap publikálta)

A kezdetek

-Mikor kezdted a labdarúgást?

- A labdarúgást 13 éves koromban kezdtem. Azelőtt csupán otthon falun a barátaimmal, illetve édesapámmal játszottam.

-Édesapád is labdarúgó volt?

- Igen, de sosem emelkedett profi szintre. Támadó középpályás poszton játszott, de sajnos nem jutott a „D” osztálynál magasabb szintre. Vele és a testvéremmel kezdtem először rúgni a bőrt, majd rövid időn belül Máté edzőúr keze alá kerültem. Én 1982-ben születtem, de a ’81-es csoportban játszottam. Visszaemlékszem, hogy két egymás után következő évben is mi nyertük meg a megyei labdarúgó bajnokságot, aztán pedig egy kolozsvári csapattal sorsoltak össze a pótselejtezőn, akik otthon és idegenben is „ripityára” vertek.

-Junior játékosként milyen poszton játszottál?

- Kezdetben középpályás vagy liberó voltam. Mivel Segesváron megszűnt a ’81-es csoport, 17 évesen kénytelen voltam Medgyesre igazolni, végül ott fejeztem be a juniori pályafutásomat. Itt ütköztem először problémákba, illetve itt jöttek az első nagy csalódások.

„ Az edző nem is köszönt nekem”

-Mi történt Medgyesen?

- Nem tudom manapság, hogy létezik-e még ilyesmi, de akkoriban csupán az ismeretség számított. Az edző csupán azokat játszatta, akinek befolyásos személyek voltak a szülei, vagy azok, akik otthonról pénzt vagy más értékeket vittek neki. Medgyesen egy idős edző, úgynevezett Olteanu keze alá kerültem és ilyen körülmények között húztam le egy fél évet. A barátságos mérkőzéseken mindig játszottam, gólokat is rúgtam, de amikor elérkezett a hivatalos meccsek ideje, mindig a cserepadot koptattam, csupán az utolsó bajnokin kaptam 20 perc játéklehetőséget. Számomra ez érthetetlen volt, hogy egy fél év alatt csupán ilyen kevés lehetőséget kaptam.

-Nagyon keveset játszottál.

- Nagyon rosszul esett, mivel én minden reggel Segesvárról a 7 órai vonattal mentem Medgyesre, ott pedig 10:30-ig, amíg az edzés kezdődött üldögélnem vagy sétálnom kellett. Többször előfordult, hogy az edző reggel elment mellett és arra sem méltatott, hogy köszönjön. Megvolt a saját gondolatmenete és inkább a helyi gyerekeket támogatta, akiket kiskölyök koruk óta edzett, és ezt sajnos túl későn értettem meg.

- Gondoltál arra, hogy talán tehetségtelen vagy?

- Én nem kételkedtem a saját képességeimben, hanem megundorodtam attól a helyzettől, ami ott volt. Édesapám mindig javasolta, hogy talán jó lenne, ha ők is adnának valamit az edzőnek, de én megtiltottam neki mivel nem szerettem volna, ha azért kapok játéklehetőséget, mert a szüleim adakoztak. Tudtam, hogy más családok adnak és ismeretségre épült az egész filozófia, ezért játszottak mindig az orvos vagy más elöljárók és tisztségviselők gyermekei. Szenvedtem és időszakosan azon töprengtem, hogy talán a labdarúgás nem is nekem való. Medgyesen befejeztem az ifis éveimet majd visszatértem Segesvárra ahol a „D” osztályban játszottam.

„Az első csapatom a felnőtteknél, a segesvári Dealul Mare FC volt”

-Mi volt a csapat hivatalos neve?

- Dealul Mare FC volt a csapat neve. Itt Cocan úr volt ekkor az edző, a régi testnevelés tanárom. A csapat jól ment és közel voltunk, hogy feljussunk a „C” osztályba, de egy sajnálatos incidens miatt ez nem sikerült. Úgy történt, hogy egy marosvásárhelyi csapat ellen játszottunk, akik lefizették a bírót. A játékvezető egy távoli szabálytalanság miatt gondolkodás nélkül büntetőt ítélt. A csapattársaim nekiestek a bírónak, akikhez a felháborodott közönség és szurkolók is csatlakoztak, emitt azt a meccset elveszítettük és több játékosunkat eltiltották, ezért búcsút kellett mondjuk a feljutásnak. A feljutásért az akkor már a „C” osztályban játszó szovátai Mobila Sovata FC ellen kellett megküzdjünk, de az eltiltások miatt nem sok esélyünk volt. A szovátai csapat vezetőségétől ajánlatot kaptam a mérkőzés után.

-Mennyi volt a havi fizetésed abban az időben a „D” osztályban?

- Szovátán 50 millió régi lejt kaptam kézbe. De még mielőtt túlságosan előre sietnék, el kell mondanom, hogy a sikertelen feljutás után még egy fél évet játszottam Segesváron, aztán pénzhiány miatt másfél évre felhagytam a labdarúgással és Németországba mentem vendégmunkásnak 19 évesen.

„Körhintákat állítottunk fel és bontottunk le”

-Egyedül mentél Németországba?

- Nem, édesapám, a testvérem és több barátom már hosszú évek óta ott dolgoztak.

-Milyen területen vállaltál munkát?

- Édesapám és a testvérem egy vidámparkban forralt bort és sört árultak, oda mentem én is, mivel Segesváron nem volt semmi jövő labdarúgás terén. A végén már fizetést sem adtak.

-Nem figyeltek fel rád ott?

- Részt vettem egyszer egy német „V.” ligás csapat edzésén, ott egy ismerősöm révén bekapcsolódtam a játékba. Az edzés után az edző felajánlotta, hogy játszhatok a csapatba, de mivel nem tudtak szerződést ígérni nem maradhattam.

-Mit dolgoztál a vidámparkban?

- Körhintákat állítottunk fel és bontottunk le.

-Mikor kezdtél újra játszani?

- Egy rövid vakációra érkeztem haza Németországból, és pont erre az időpontra esett a bajnokság utolsó fordulója is. A segesvári csapat edzője megkeresett, hogy álljak vissza a csapatba és segítsek az együttesnek feljutni a „C” osztályba. Bele is egyeztem, de kikötöttem, hogy csupán rövid ideig lehetek a keret tagja, mivel vissza kellett menjek Németországba. Az utolsó fordulóban, az előbbiekben is említett kellemetlen esett miatt, amikor a bírót megverték, a segesvári csapat több játékosát eltiltották. A feljutásért a szovátai csapattal kellett megküzdjünk, akik ellen ilyen helyzetben semmi esélyünk nem volt. A meccs után a szovátai vezetőség megkeresett és szerződést ajánlottak, de a segesvári csapat nem engedett el. Később a besztercei Gloria-hoz jutottam próbajátékba. Remus Vlad, az akkori edző belegyezésével leszerződtettek. Azt nem tudom, a segesvári együttes mekkora pénzösszeget kapott utánam, de a később igazolásaimból már nem kapott százalékot.

-Nehéz volt beilleszkedni?

- Egy fél évig bírtam Besztercén. Hét közben a nagy csapattal edzettem, hétvégén sajnos mindig a másod csapatnál kerültem pályára. Nehéz is lett volna bejutni a keretbe, amikor olyan tapasztalt játékosokkal kellett vetekedjek, mint Coroian, Velcea vagy Popa. Az edzőnk, Remus Vlad amúgy is egy igen konzervatív felfogású személy volt és nem fektetett hangsúlyt a fiatal játékosok nevelésére, így az esélyeim szinte a nullával voltak egyenlők. Aztán egy bokasérülés miatt nem játszhattam egy meccsen és ekkor végleg megtiltotta, hogy a nagy csapattal készüljek.

-Voltak más gondok is?

- Besztercén a csapat szállodájában laktam, ami a stadionnál volt, a körülmények pedig nem voltak a legfényesebbek. De a legnagyobb gondot az jelentette, hogy amikor kéthetente haza utaztam, mindig valaki mást tettek a helyemben, így folyamatosan szobáról-szobára költöztem. Egyszer az is előfordult, hogy amikor visszaérkeztem a csapat szállodájában sem kaptam üres ágyat, ezért a vezetőség egy közeli iskola bentlakásába küldött és kénytelen voltam ott meghúzódni. Úgy éreztem, hogy ha már lehetőségem van az román első osztályban játszani, akkor mindent meg kell tegyek, hogy ezt kihasználjam. A sorozatos kellemetlen esetek és csalódások miatt úgy döntöttem, hogy nincs értelme tovább Besztercén maradni, így tovább álltam. Akár mennyit fáradoztam és dolgoztam, nem kaptam játéklehetőséget.

-Ekkor mit tettél?

- Felhívtam a klub akkori vezetőjét, Ioan Horoba urat és elmondtam neki, hogy el szeretnék igazolni Szovátára, ahová folyamatosan hívnak az emberek, és ha nem enged el, akkor inkább felhagyok a labdarúgással. Egyszer márabbahagytam a sporttal, másodikszor sem lett volna sokkal nehezebb. Egy igen nehéz és álmatlan éjszaka után, reggel a szovátai együttes vezetősége telefonon értesített, hogy az átigazolás megtörtént és attól a naptól kezdve már az ő játékosuk vagyok.

-Szovátán külön szobád volt?

- Amikor megérkeztem nagy hó volt a kis maros megyei városkában és mégis az állomásban vártak az emberek.

Ez sosem fordult elő Besztercén ahol senki sem törődött veled!

-Milyen volt az első benyomás?

- Itt már teljesen más volt a hozzáállás, a csapat másodedzője várt reám. Megmutatta a szállodai szobát,amit nekem készítettek elő és bocsájtottak rendelkezésemre aztán étterembe vitt ahol megebédeltünk. Ez is „C” osztály volt, mint a besztercei második csapat, de teljesen mások voltak a körülmények és főként a hozzáállás. Itt kezdtem igazán fejlődni, mivel foglalkoztak velem. A csapat akkori edzője Fodor úr volt, aki még a Steaua udvarában is megfordult. Középpályásként vagy estenként védőként léptem pályára a szovátai csapat színeiben és a kemény munkának megtermett a gyümölcse is, másfél év után eligazoltam a szovátai csapattól.

-Hogyan fedezett fel Ioan Ovidiu Sabau?

- A medgyesi Gaz-Metan ellen játszottunk barátságos mérkőzést, csapat ahol akkor ő volt a vezetőedző. Megtetszett a játékstílusom, de mivel azt hittem, hogy idős vagyok, a másod edzőt küldte, hogy az életkorom iránt érdeklődjön. Már 22 évesen kezdtem kopaszodni, így ők sokkal idősebbnek feltételeztek, de amikor megtudták tényleges életkoromat le is igazoltak.

-Hogyan vontad magadra a figyelmet?

- A medgyesi együttes elleni barátságos mérkőzést Kiskapuson játszottuk. Az ellenfél kapusa kijött kissé a kapuból, amit én észrevettem és 70-80 méterről indítottam útnak a labdát, csupán pár méterrel tévesztettem el a kaput.

        Gabriel Mureşan a 2004-2005-ös szezonban a medgyesi csapat játékosa volt, ahol 12 meccsen mutatkozott és 3 gólt lőtt. A karrierje innen felfele ívelt és hamarosan visszakerült ahhoz a csapathoz ahonnan pár évvel azelőtt Szovátára menekült, 2005-ben a beszterceiGloria szerződteti le. Az itt töltött két év alatt 49 alkalommal lépett pályára csapat színeiben és 11 gólt lőtt. Karrierje talán legkiemelkedőbb pillanat az volt, amikor 2007-ben a kolozsvári CFR keresi meg szerződésajánlattal, az átigazolást hamar nyélbe ütik és „Muri” pályafutása során először bajnokesélyes csapathoz került.

        Az itt töltött időszakban (2007-2013) 135 alkalommal képviselte tisztelettel a bordó-fehér színeket és összesen 18-szor talált a hálóba. Ki feledhetné az „u” Cluj elleni irtózatos erejű bomba-szabadrúgást, amely közrejátszott a bajnoki cím megszerzésében, vagy a galaci csapat elleni két gólját. 2013-ben sorozatos vesződések után, a bordó-fehér klubevezetés sajnálatos körülmények között „elűzte” a Fellegvárról. Szabad játékos lévén az orosz első osztályban játszó, a kiesés ellen harcoló Tom Tomsk együtteshez igazolt.

        A szibériai kaland rövid volt, mivel „Muri” a szezon lejártával visszaérkezett Romániába. A román első osztályban hamar leszerződtette a frissen feljutott marosvásárhelyi ASA csapat, amely eddig talán az elvártnál is jobban teljesített. Az elmúlt évben negatív hőssé vált a romániai szurkolók szemében, amikor a bukaresti Steaua játékosának, Raul Rusescunak „megigazította” az orrát :).

Képek forrása: Gabi Mureşan Facebook oldala.

(Doki)